Aktuális információk

A patkány év árnyoldala

 Mi történik energiák szintjén körülöttünk? A jang fém Patkány évének már az indulása is rendhagyó volt. Kína nem tudta a szokásos módon, ünnepségekkel, felvonulásokkal, rokonlátogatásokkal ünnepelni az újév beköszöntét, mert a vírus elleni védekezéssel voltak elfoglalva. Raymond Lo kínai nagymester március közepén már végre azt írta le, hogy az április eleji tavaszünnepet talán már meg tudják tartani.

Mi is erre készülhetünk, hogy egy időre megváltozik az életünk és mivel Európába később tört be a járvány, értelemszerűen nálunk ez a dátum kitolódik. Már az éves előrejelzésemben is utaltam több mindenre, hogy milyen tulajdonságokkal is rendelkezik ez a Patkány, a benne rejlő dolgokat azonban most kezdi megmutatni teljes valójában.

A Patkány intelligens, eszes, ravasz, és mint tudjuk, mégis csak a háború állata, így magában hordozza a járványok kitörésének lehetőségét is. Nem nagyon szoktunk örülni annak, ha elszaporodik valahol, mert mindenképp fertőzésveszélyt hordoz. Azt is tudjuk, hogy  - vagy azért mert konkrétan fél a nélkülözéstől (téli patkány), vagy készülve az ínségre, a nehezebb időkre, - mindent összegyűjt és  felzabál. Nem nagyon van tekintettel ebben másokra. Elsőként reagál, ha érzi a bajt. Mondják ugye, a süllyedő hajót. Nem csoda hát, hogy már a járvány hírére, elképesztő mértékben indult meg a felvásárlás. Már az éves előrejelző előadásaimon beszélgettünk róla, hogy csak azt vegyük ki az évből, ami számunkra valóban szükséges, ne gyűjtögessünk feleslegesen, bár akkor még leginkább információkra gondoltunk, nem a konkrét élelmiszer készletre.

Arról is beszéltünk, hogy az év minden olyan tevékenységnek kedvez, ami online működik. Bár arra is utaltam, hogy nagyon gyorsan tudnak történni és változni dolgok, azért azt nem hittük volna, hogy napok alatt kell bevezetni az online oktatást és napok alatt kell túlélési stratégiát kialakítani arra, hogyan tudjuk otthonról és online végezni a munkánkat. Ebben sokat segít, a fejlett technika, ami szintén fém és víz elem és az idén tovább fog fejlődni, mint ahogy a tudomány is.

Beszéltünk arról, hogy csökkentenünk kell a bolygó terhelését. Az ipari termelés és a munkába járás ellehetetlenülése ennek a folyamatnak is kedvez, a Nasa felvételei látványosan tisztuló levegőt mutatnak. Megjegyzem, ha életben hagynánk a fákat, ők képletesen szólva, sokat föl tudnának venni a Patkány vizéből , ami így nem árasztana el mindent , mert tudjuk, hogy a fa hasznot ad a víznek, ergo több tere maradna az életnek. De ezt csak úgy mondom.

A Patkány víz elem, mint ahogy a félelem is a víz elemhez köthető, ezért az idén nagyon könnyű a félelemmel operálni és pánikot kelteni. Víz elem az információ is, van is dömping belőle rendesen. Próbáljunk szelektálni, forráskritikával élni, hogy mit veszünk ki belőle és ne hagyjuk, hogy az információk böngészése elvigye az összes időnket. Az idő az, amiben most nyertünk egy picit, ha úgy vesszük. Hisz hányszor mondtuk, hogy állítsátok meg a világot! Íme teljesült a vágyunk, most olvashatunk, írhatunk, tanulhatunk, természetet járhatunk kedvünkre. Bár a begubózásnak, befelé fordulásnak a természet rendje szerint nem most lenne itt az ideje, de mivel télen nem tettük meg, most kaptunk erre egy pót lehetőséget.

Most, amikor már itt a tavasz, tombolnak a hormonok, itt a nyúl hónapja, ami románc virág állat, mint ahogy a patkány is az. Rendelt ideje a kapcsolódásnak, az ismerkedésnek, a kapcsolatépítésnek. Most azzal tudjuk ezt az állást beteljesíteni, ha szeretettel és megértéssel fordulunk, akár gondolatban is az embertársaink felé. Ha minden lehetséges módon tartjuk a kapcsolatot. Nem öljük magunk körül az egészségeseket és nem megyünk bele az áldozathibáztatásba azokkal szemben, akik esetleg megbetegednek. Ha megmaradunk embernek. Ha segítünk túlélni egymásnak. Ha gyámolítjuk a gyengéket, elesetteket, időseket, betegeket. Ez is benne van a jang fém energiájában is. Sőt még az is, hogy néha az idegenek fontosabbak, mint a saját családunk. Mindenkire tekintettel kell lennünk. Ez a március valahol az egyetemes szeretet energiájának a megtestesítője, ezt kellene most érvényre juttatni. Rózsaszín köd helyett, a helyzet tagadása helyett, vagy a sötét titkok keresése helyett vegyük most elő a józan paraszti eszünket!

Húzzuk meg a határainkat és tartsuk be a másokét is, szó szerinti értelemben is. Ne szórjuk a testnedveinket szanaszét, tartsuk be a higiéniai előírásokat. Nagyon sokat tehetünk a vírus ellen  rendszeres és alapos kézmosással. Ha tetszik, ha nem, a jang fém maga a törvény, a hatóság energiája is. Elmarad sok hivatalos program. Most szükség van ezekre az intézkedésekre. Az év második felére már csökken a fém ereje, egyre erősebbé válik az alatta lévő víz (patkány) energiája. Ez nem csak a pénzt, a hatalmat is gyengíti, a kialakult helyzetbe akár kormányok bukhatnak bele.

A fém az év pénz eleme is, amit – mint mondtuk-, az alatta lévő víz alaposan meggyengít. Bár a várakozások már az év kezdetén a gazdasági válság irányába mutattak, a járvány begyűrűző hatásaira mégsem számíthattunk előre, most kell azokat kezelni, túlélési stratégiát kialakítani. Okosan felhasználni a tartalékainkat, ha épp arra van szükség. Átgondolni a pénzügyi stratégiát a vállalkozásunkban is, minimalizálva a veszteségeket és fölvenni az ütemet az aktuális trendekkel. Ha valaki megszorul a környezetünkben, annak pedig lehetőségeinkhez mérten segíteni.

Most intelligenciából, kitartásból, emberségből és felelősségérzetből vizsgázunk. Most magunknak kell tenni magunkért, nem várhatjuk, hogy valaki megteszi helyettünk. Vízválasztó víz évet élünk, ami után semmi sem lesz már olyan, mint azelőtt.